Pszichológus vagy? Akkor kielemzel?

Amikor új emberekkel találkozok, és kiderül, pszichológus vagyok, mindig felmerül néhány sztenderd kérdés. Például, hogy egy baráti beszélgetésnél is kielemzek-e. Például, hogy egy kicsit azért én is bolond vagyok-e. Hogy magamat gyógyítom-e, vagy hogy felírhatok-e gyógyszert. Érdekes, inspiráló – és olykor mindkét fél számára megdöbbentő – beszélgetések tudnak az ilyesmiből kisülni. Ezeket a pszichológusos kérdéseket veszem sorra aszerint, ahogyan Ti feltettétek nekem őket. 🙂

1. kérdés: Akkor most kielemzel?

Rövid válasz:

Nem egészen.

Hosszú válasz:

Egy péntek esti beszélgetés közben például figyelek rád, és a jelek alapján kövekeztetéseket vonok le rólad. Vagyis pszichológus létemre is körülbelül ugyanazt csinálom, amit Te velem: bizonyos tulajdonságaim, viselkedéseim (a szóhasználatom, a ruhám márkája, a hajam formája) alapján kitalálod, miféle ember lehetek. Odafigyelsz rám (megfigyelsz), és levonsz néhány következtetést. Ha decemberben bringával jövök, akkor megállapítod, hogy bringás arc vagyok. Ha állandóan nyomkodom a telefonomat, elkönyveled, hogy kissé kocka vagyok. Ha ügyes vagy, egy-két ilyen megfigyelés alapján már egész hosszú leírást tudsz adni a rólam vagy másokról. Nagyjából értjük, mit jelent, ha valaki pedagógus alkat, goás, világjáró, vagy tipikus férfi.

Nálam ez a fajta hétköznapi leírás kiegészül egy másikkal, a pszichológus szakmaival: olyan következtetéseket is levonok, hogy extravertált vagy introvertált vagy, mi a jellemző konfliktuskezelési stratégiád, hogy állsz önbecsülés terén, vagy melyik eriksoni szakasszal bajlódsz éppen. Ha pedig a gyerekkorodról vagy a szüleidről mondasz valamit, akkor biztos lehetsz benne, hogy némi Freud és Ferenczi is aktivizálódik nálam. Ezért aztán előfordul, hogy nem szakmai környezetben – például baráti körben – mélyebbre szólok, mint ahol éppen vagyunk. Ilyenkor mérgesek rám, és tapintatra intenek, de az is megesik, hogy hálásak érte.

Talán egy rendező tud még csak úgy filmet nézni?

Dehogy tud! Egyetlen tárgyilagos szakmai megjegyzésével képes – olykor visszafordíthatatlanul – kizökkenteni a legnagyobb könnyes átélésedből is. És egy fodrász? Talán nem a frizurákat, stylingokat, lenövéseket nézi a 4-6-oson? Dehogynem! De azért nem kezdi el rögtön fésülgetni a hajad a Király utca és az Oktogon között… Én sem és készítek Rólad ismerkedésképpen komplex diagnózist terápiás javaslattal egy házibuliban. Ott inkább, nagyjából ugyanazt csinálom, mint Te: mondok, hallgatok, poénkodok, komolykodok, annyira egyetértek és szinte el sem hiszem, sztorizok és kérdezek:

És Te? Mivel foglalkozol?
(A második kérdést itt olvashatod.)

Hozzászólások

hozzászólás