Készségfejlesztés like a… mom

Mondj egy bármit, és én megmondom, mi benne az önismeret és készségfejlesztés! Friss anyuként például azon töprengek, hogy karrier- illetve munkahelyi szempontból az anyaság egy állásnak vagy inkább egy nagyon alapos egyéni készségfejlesztésnek felel meg.

Szülőként dinamikusan változó feltételek között dolgozunk egy távoli, bizonytalan, legfeljebb csak nagyvonalakban meghatározható cél elérése érdekében. Van folyamatos kihívás és tanulás, amihez – jó esetben – társul egy elsőosztályú, motivált csapat is. Akkor lehet, hogy az anyaság egy startup?

Na, hagyom a metaforizálást, a lényeg úgyis az, hogy mit jelent mindez a gyakorlatban! Írom is, milyen problémahelyzeteket kínál és milyen készségeket fejleszt, ha egész álló nap és minden nap egy kisgyerekről kell gondoskodnod.

Kreativitás

A behatárolt erőforrások egyenes utat jelentenek a vélt határok megkérdőjelezéséhez és az újításokhoz. Pár éve, a gazdasági válság nehézségeivel küzdve rájöttünk, hogy nem muszáj odautazni, lehet szkájpon is. Nem kell kinyomtatni, lehet pdf-ben is. Lehet fele annyiból és fele annyi időben is. Ha négy háromszög elkészítéséhez csak hat gyufát használhatsz, akkor megoldod valahogy. Ha kilenc pont összekötéséhez csak egyetlen vonalat használhatsz, akkor – ugye – megoldod valahogy.

Szülőként nem csak a szabadidőnk (sokkal) kevesebb, de egy csomó minden más sem működik a korábban megszokott módon. Mivel nincs más választásunk, megoldjuk valahogy, méghozzá kreatívan! Rájövünk, hogy lehet egy kézzel is. Az ügyetlenebbel is, sőt, lábbal is! Lehet korán reggel vagy késő este is. Séta közben is, még akkor is, ha épp esik. Napi tíz percben is, vagy több részletben is. Fekve is. Mobilról is. Audiobookban is!

Ha valami tényleg kell, akkor az így vagy úgy, de meglesz, mert megoldjuk!

Tényleg kell? Maximalizmus – perfekcionizmus helyett

Szervezeti kultúra mérések során sok-sok munka és hasznos vita szokott lenni a fenti fogalompár kapcsán. Az egész ott kezdődik, hogy a két dolog nem ugyanazt jelenti, és ezt sokan nem tudják. Röviden: egy perfekcionista kultúrában a kemény munkát értékelik, míg a maximalista hozzáállás az eredményre koncentrál. (Hosszabban ebben a posztban írtam le egyszer.) Lehet valami elegendően jó úgy is, hogy nem hoztuk ki belőle a 120%-ot, vagy nem szakadtunk bele.

Egy kisgyerekes háztartásban (vagy mondjam, hogy például nálunk) ritkán jön létre a tiszta lakás, a főtt étel, a fitt, kiegyensúlyozott mama, a boldog baba és az elégedett nagyik együttállása. Úgyhogy ha még nincs olyan, hogy lean parenting, akkor most kitaláltam! Ennek az alapja az, hogy meghatározzuk, mi a valódi ügyfélérték (=jó a bébinek, jó a családnak), és mi a muda (amit úgy szokás, illik vagy kell, de az ügyfélnek nem lesz tőle jobb). Aztán kidobni mindent, ami mások elvárása, de nekünk igazából nem jó.

Álmodni, ötletelni, kitalálni: sokszor ez a dolgok könnyebb része. Még pár plusz feature az appunkba. A juniorok mentorálása heti egy-két órában. Tanári konfliktuskezelés workshop nyolcadik óra után. Szép, szép, de mikor és miből? A tervezés nehezebb (és csúnyább) része azt kitalálni, hogyan priorizáljunk és miből vegyünk el (!), hogy időt teremtsünk a plusz feature-ökre.

Nem úgy értem, hogy egy szülőnek már a közepes is kiváló! Inkább úgy, hogy a gyerekes lét tanít a lényegre fókuszálni. Engem legalábbis.

A halogatás vége – időgazdálkodás

Az időgazdálkodás egy olyan téma, amiről mindenki tudna tartani egy másfél órás előadást. Tudjuk, hogy listákat kéne írni, néha szünetet tartani, a sürgőset előre venni, a fontosra időt hagyni, blaablaa blaa. Gondolom, te is mindjárt elkezdesz eszerint élni, csak még előtte egy gyors facebook csekk és azt még elolvasod, hogy mi?? megint nyitva lesznek vasárnap az üzletek??, aztán még egy cigi, aztán tényleg nekilátsz, csak…

Babázás közben hamar rájössz, hogy ha így csinálod, akkor az összes szabadon eltölthető idődet a halogatás fogja kitenni. (Na, még csak ezt a kommentet, hopp, fölébredt…) Ha valamit nem csinálsz meg, akkor annak hamar és elég nyomasztóan érzed a hatását. Ennél motiválóbb dolog pedig nincs is! Ha a délelőtti kiruccanás után nem pakolsz el, a délutáni öltöztetésnél kell bénáznod, miközben az ügyfél kétszer olyan hangosan elégedetlenkedik. Ugye, hogy érdemes gyorsan megcsinálni, amikor nyugiban lehet?

Najó, bevallom: ha annyira penge lennék a halogatás elkerülésében, akkor ez a bejegyzés sem most készült volna el… Az viszont elképzelhető, hogy más szülők megragadták az alkalmat, és tényleg sokat fejlődtek ezen a téren.

Asszertivitás

A gyerekneveléshez mindenki (jobban) ért, úgyhogy szülőként rengeteg helyzetben tudjuk csiszolni az asszertív kommunikációnkat. Szerintem az új baba és a kiscsalád valahogy a legszubmisszívabb emberből is kihozza az önérvényesítő hajlamot.

Vagy összeesünk a fáradtságtól a buszon, vagy udvariasan megkérünk valakit, hogy adja át a helyét. Vagy összeszorított foggal kibírjuk a nemkívánt látogatókat, vagy valahogy   megmondjuk, hogy ne most / ne addig / ne! Vagy a barátainknak puffogunk anyós (anyu, apu, szomszéd, védőnő) tanácsairól, vagy megpróbáljuk nekik megmondani, hogy innentől hogyan legyen a tanácsokkal.

Én úgy kezdtem, hogy terhesen még napokig ültem az ímélek fölött és alkudoztam magammal: segítsek neki? Nem kéne… Ez még azért belefér… Inkább magunkkal kéne foglalkoznom… Dehát olyan ritkán kéri… De olyan fáradt vagyok… Aztán a harmadik trimerszterben annyira végére értem a jófejségemnek, hogy néha csak annyit mondtam: “Ez biztos nagyon érdekes, de most nem érdekel.” Ahhoz képest, hogy mekkora parasztság ilyet mondani, mindenki nagyon kedvesen reagált: “Hát persze, ez teljesen érthető”. Szóval rettentő asszertív lehettem! Najó, lehet, hogy ebben a nagy pocaknak is volt némi szerepe. Nem tudom… kis hassal még nem próbáltam. 🙂

Hard skills

A munkaerőpiacra visszatérő főállású anyukákról (és apukákról?) az a hír járja, hogy szakmailag le vannak maradva. Sőt, HR-esként kaptam olyan motlevelet is, amiben valaki magáról is beismerte: “az elmúlt két évben biztosan sokminden változott, de azt még tudom, hogy…”

Aki szúrt már el kiválasztást, az tudja, hogy jobb egy szuperlelkes, okos és önfejlesztő, közepesen / kevéssé tapasztalt ember, mint egy száját húzó profi. A szakmai rész tanulható, de a lelkesedés, tanulni vágyás… az nem annyira. Némi korrepetálással a legtöbb szakmába gyorsan vissza lehet zökkenni. Úgyhogy az esetek 95%-ában szerintem nem kell attól félnünk, hogy elhúznak mellettünk a legújabb trendek.

Másrészt lehet, hogy aki otthon babázik, az pont, hogy ki van éhezve egy kis felnőtt (értsd szakmai!) kontentre. Részben persze a saját szegénységi bizonyítványom, hogy meló(k) mellett ritkábban volt kedvem szakmai témákról olvasni, hallgatni… de az elmúlt fél évben annyi webinaron és meetupon voltam, annyi audiobookot és előadást hallgattam, mint életemben soha. Ha néha beugrok egy melóra, vigyáznom kell, hogy ne mondjam túl sokszor, hogy “Peter Block szerint”…


Tudnám még folytatni a skillek sorát, de Avinash Kaushik szerint tök fontos social sikermutató a CoR (Conversation Rate), úgyhogy most te jössz: mit tapasztaltál magadon babázás és készségfejlődés / szakmai skillek tekintetében? Különösen izgi, ha anyaként dolgozol is – érdekel, miként változott meg az, ahogyan dolgozol? Alkalmazod az otthon tanultakat a melóban is? Még izgibb, ha apaként dolgozol! A pasikról nagyon kevésszer esik szó, pedig ti is kemény egyensúlyozást nyomtok a munka és a család között, nem? De.

Van audiobook vagy előadás (és najó! írott anyag…) a témában, amit tuti olvassak el? Kérem!

kép