Minek a papoknak tréning? – Pannonhalmán Orsiszemmel

A kérdés joggal merülhetett fel abban, aki meglátta a Pannonhalmi Főapátság múlt heti Vezetőképző Konferenciájának programját. Talán nem is baj, hogy amikor a Főapátságra gondolunk, nem a cég, szervezet és vállalkozás szavak jutnak eszünkbe… De a színfalak mögött azért igaz: a mai Pannonhalma ugyannyira spirituális mint gazdasági társulás. Utóbbiból fakadóan más vállalkozásokhoz hasonló problémákkal és igényekkel rendelkezik, az előbbi miatt pedig merőben eltér tőlük. Vagy mégsem? Ezt az izgalmas kérdést jártuk körbe – közel száz résztvevővel együtt – a Bencés spiritualitás és vállalatvezetés című szakmai konferencián.

Pannonhalma akár két-három napra való turisztikai látnivalót is tartogat az idelátogatók számára. Magam úgy éreztem, hogy e két-három napot csupán a Viator teraszáról nyíló kilátás tanulmányozásával is el tudnám tölteni. 🙂 Talán a többiek is így érezték, hiszen a kezdést megelőző időt ezen a teraszon töltöttük amolyan program előtti programmal: spontán bemutatkozások, beszélgetések alakultak. A ráhangolódást a hivatalos program megnyitása után asztaltársaságokban folytattunk tovább ismerkedéssel és a konferenciáról szóló személyes érdeklődéseink megosztásával.

Az első előadásra a Viator konferenciatermében került sor. Főapát úr egy vallomással kezdte bevezetőjét: bár kívülről úgy tűnhet, a Főapátságban minden szép és jó, belülről megélve mindez sokkal küzdelmesebb. A pannonhalmi lét egy tanulási folyamat – mondta: a belső erőforrások, a Regula és az evangélium felfedezése. Egymás és a közösség általi fejlődés. A hagyomány nyelvezetét úgy kell transzformálni, hogy a ma embere is értse és alkalmazni tudja. Hogyan működik a bencés közösség szervezeti szempontból? A “szerzetes” kifejezésről sokaknak egy önsanyargató remete jut eszébe, ez viszont korántsem így van. A Regula (a bencés szervezet SZMSZ-e és etikai kódexe) egy nagyon is használható kézikönyv. A Regula szerint a vezető feladata az, hogy a közösséget szolgálja, és lehetővé tegye, hogy a közösségben Élni lehessen. Mindezt pedig nem szigorú ellenőrzéssel érheti el, hanem úgy, hogy felteszi azokat a kérdéseket, amelyek az emberi szívet igazán mozgatják. Ez a fajta vezetői magatartás nem erőltet, hanem magához vonz: befelé és kifelé is sugárzik. Főapát úr mondatai nyomán  transzformálni kezdtük a bencés gyakrolatot saját hétköznapjainkra is. Vajon mennyire alkalmazható ez a szemlélet egy for-profit környezetben? Mennyire életképes ez a modell egy munkaközösség számára – tettük fel magunban a kérdéseket.

A hagyomány nyelvezetét úgy kell transzformálni, hogy a ma embere is értse és alkalmazni tudja.

Cirill atya előadásában továbbvitte a Főapát úr által megfogalmazott bencés – for-profit párhuzamot. A közösségben a profit nem a pénz, hanem az ember, a lelkiség. A szervezet alapvető célja, hogy a közösség tagjait elvezesse Istenhez. De miért kell ehhez egy egyháznak gazdálkodnia? Furcsa és veszélyes dolog az egy non-profit szervezetnek a for-profit világba be/kitennie a lábát. Talán meglepő, de a megélhetésért végzett munka és a vagyongazdálkodás ugyanolyan bencés hagyományok, mint a közösség alapvető spirituális céljai. Íly módon a bencés gazdaság, a szerzetesi lelkiségről szól, belőle nő ki. A Főapátság sokrétű tevékenységéből – és nagy dolgozói létszámából – fakadóan ezt a tevékenyésget üzleti stratégia, vezetési rendszer és szervezeti struktúra kell, hogy szolgálja, még akkor is, ha ezek a szavak furcsán hangzanak egy egyházi elöljáró szájából. A gazdálkodás – és talán ezen keresztül a bencés lelkiség – úgy maradhat korszerű, ha alkalmazkodik a környezeti kihívásokhoz. Hisz nincs ez másként egy tisztán forprofit szervezet esetében sem. A különbség csak annyi, hogy míg egy piaci vállalkozás számára a gazdasági, társadalmi változások jelentik a kihívások forrását, a Főapátság esetében e változások csak következmények – a kihívás valódi forrása pedig nem más, mint maga a Kegyelem – zárta le előadását Cirill atya.

A kerekasztal beszélgetésben több világ találkozásának lehettünk tanúi. Három, forprofit vállalkozás: Somorjai Éva – a Magyar Telekom HR , Csenterics Zsuzsanna – az MNB volt HR , Alois Kauer – Audi Akadémia, a szervezetfejlesztési terület (Dobák Milkós – Corvinus Egyetem) és az egyház (Hortobágyi Cirill atya – Pannonhalmi Főapátság) képviselői beszélgettek a lelki egészségről, munkahelyi egészségvédelemről és a válság nyereségeiről Palotai Gabriella, pszichiáter moderálásával. Problémaként merült fel, hogy mi, magyarok nehezen használjuk ki az előttünk álló lehetőségeket. Például hiába van lehetőség orvosi tanácsra, segítségre egy cégnél, a dolgozók nem használják szívesen, s ennek részint a vezetői példamutatás hiánya is okozója lehet. A moderátor épp ezért többször önvizsgálatra buzdított minket: az egészséges élettel kapcsolatos szólamokat könnyen hangoztatjuk, de vajon mi magunk mennyire élünk saját tanácsaink szerint? A kerekasztal résztvevői számos jó gyakorlatról számoltak be a for-profit szervezetek egészségmegőrzési programjaiból. A teamcoaching, az autogén tréning, a meditációs tanfolyam vagy a közös sportolás mind-mind testi lelki pihenés eszközei a vállalkozások tagjai számára, sőt, van olyan cég is, ahol fényterápia gyanánt egy irodai szoláriumot is üzembe helyeztek. Az egészségmegőrző programok pedig legtöbbször nem a top management fejéből pattantak ki, hanem dolgozók kezdeményezéseit felkarolva születtek meg. A válság egyik nyeresége, hogy a munkacsoportok tagjait közelebb hozza egymáshoz: a fokozott nyomás fokozott összefogásra indít. Cirill atya szerint téves azt gondolni, hogy válság idején le kell mondanunk a növekedésről. A megoldás annyi, hogy a növekedést nem kívül, az anyagiakban, hanem a belső profitban, a lelkiségben kell keresnünk.

Héjj Tibor ebéd előtti előadása jó keretet és lehorgonyzási pontot adott a délelőtt inspirálta kavargó gondolataink számára. Az üzleti és spiritulis világ konvergenciáját Porter munkásságán és XVI. Benedek pápa szociális enciklikáján keresztül mutatta be. Megtudhattuk, hogy bár a két világ közeledik, még mindkettő szankcionálja azt, ha valaki túl messze merészkedik. A tulajdonosok nem alkalmazzák társadalmilag “túl” felelős, “túl” magas emberséggel rendelkező vezérigazgatót, és a “túl” gazdasági- vagy marketing szemléletű egyházi vagy szociális szakemberre is rossz szemmel néznek a társai. A két világ első közös pontja a CSR (corporate social responsibility) fogalma volt, manapság pedig ott tartunk, hogy sok vállalkozásról nem is lehet megmondani, a for-profit vagy a non-profit területhez tartozik-e. Napjaink emberének (főleg az Y generáció tagjainak) nem kielégítő szervezeti cél egy szám a bevételi táblázat végén: többre, másra vágyunk. A for benefit kifejezés épp ezt a fajta új szemléletet fejezi ki: a haszon nem önmgagában, hanem a vállalat fejlődésének és a társadalmi értékképzésnek alapjaként, eszközeként fontos dolog. A két világot ezek szerint ugyanúgy nem érdemes szétválasztani, ahogyan saját magunkat sem. Az ember lelki, szellemi lény. Döntéseinknek erkölcsi vonzata van, függetlenül attól, hogy a munkahelyen vagy otthon hoztuk meg őket.

A Viatorban elköltött finom ebéd után egy különleges helyszínre, a Bazilikába (8) mentünk át, ahol Konrád atya beszélt a Bazilika felújításáról, elrendezésének és anyagainak szimbolikájáról, a bencés közösség múltjáról és jelenéről. A hiteles és őszinte előadásból betekintést nyerhettünk a Főapátság eddig nem említett – meglepően intim – funkciójába is. A spirituális és és gazdasági vállalkozás mellett a pannonhalmi domb egyben otthon is – az itt élő szerzetesközösség otthona. A Bazilika pedig a közös imádságok helyszíneként az otthon egyik legfontosabb tere. Konrád atya megkapóan beszélt arról, milyen nehéz volt nélkülözni ezt a fontos helyszínt a felújítás alatt, és hogy milyen felemelő  érzés volt újra birtokba venni a napi imádság közösségi terét. Konrád atya utolsó mondatait már hanagszó kísérte. Miután az előadás véget ért, csendben ültünk a harangszó végéig. Ezekben a pillanatokban a fülembe csengett Cirill atya egyik reggeli gondolata: a Főapátság ezer év jelenidő. Azt hiszem, kevés konferencián adódnak ilyen bensőséges, és szavakkal nehezen megfogható pillanatok.

A spirituális és és gazdasági vállalkozás mellett a pannonhalmi domb egyben otthon is – az itt élő szerzetesközösség otthona.

A délután első felében két előadást hallottunk a Főapátság különleges hangulatú könyvtárában. Palotai Gabriella, pszichiáter, coach a Varga Mátyással közösen (André Louf műve alapján) megalkotott spirituális kísérés kurzust mutatta be nekünk. A spirituális kísérés műfaja a pszichológia és a coaching szemléletét, módszereit valamint a keresztény gondolkodást szinkronizálja. Célja, hogy a kísérő és a kísért közös fejlődése által eljussunk legteljesebb emberségünkhöz. A kurzus során a vezetők igénybe veszik a Főapátság egyedülálló fizikai adottságait is. A Bazilika, a könyvtár és a labirintus különleges helyszínei segítik a fejlődést szolgáló különleges spirituális élmények kialakulását. Goda Gyula, pszichológus, tréner, tanácsadó előadása az egymástól való elidegenedést, mint korunk jelentős problémáját és az arra adható hívő választ állította fókuszba. Az ember közösségi lény, és fontos számára, hogy feladatot, szerepet és munkát kapjon a közösségben. Következésképpen saját igényeinket is csak akkor tudjuk teljesíteni, ha mások igényeire is odafigyelünk. A kreativitás és az intimitás az a két emberi szükséglet, amely visszafordíthatja az emberiséget az elidegenedésből, mindehhez pedig szabadságra és autonómiára van szükség. Az előadó – mint a pannonhalmi szervezet- és vezetőfejlesztési folyamat projektvezetője – bepillantást engedett a jelenleg folyó változásmanagement jellegű munka és az hozzá kapcsolódó képzések előzményeibe, folyamatába, nehézségeibe, valamint kapcsolódásra invitálta a régió for- és non-profit szereplőit is.

Az előadásokat kiscsoportos műhelybeszélgetések követték a Főapátság különböző helyszínein. A résztvevők egy-egy csoportja a könyvtárban előadott témák (spirituális kísérés illetve pannonhalmi szervezetfejelsztés) mentén folytatta a munkát az előadók vezette workshopok keretében. A többi műhelyen a bencés vállalozások mindennapjairól, a szerzetesközösség tagjainak kiválasztásáról, kompetenciaméréséről és fejlesztéséről, valamint a Bencés Gimnázium stratégiaépítő és tanító-nevelői munkájáról folyt beszélgetés a témákban kompetens atyák és civil dolgozók vezetésével.

A konferencia vége felé visszatértünk kezdeti helyszínünkre, a Viator étterembe, egészen pontosan a nap elején megismert asztaltársaságba. A helyünkön már várt minket egy kis csomag, amely két, Pannonhalmát, valamint a 2013-mas év programjait ismertető füzetet, illetve – a nap során többször is szóba került – Anselm Grün, Életet fakasztó vezetés című könyvét rejtette. Az asztalnál aztán megosztottuk egymással, milyen élményeket kaptunk a nap során, min lepődtünk meg, mit viszünk haza magunkkal a mai napból. Az én asztaltársaságom résztvevőit leginákább a szerezetesek és az itt dolgozók emberségessége gondolkoztatta el: “jó látni, hogy van hely, ahol így történnek a dolgok.” Ha általánosítható tanulság nem is, valamiféle közös érzés, meggyőződés volt az, hogy a Főapátságnak és a bencés rendnek nem csak múltja, hanem jövője – vagy éppen ezeréves jelenideje – van.

Zárásként lehetőségünk volt egy-egy benyomás, utolsó gondolat megosztására a teljes, százfős résztvevői csapat előtt is. Több megszólalás is a konferencia és az apátsági kezdeményezések folytatására buzdított, vagy ezekkel kapcsolatban ajánlott segítséget. E közvetlen hangvételű visszajelzések hatására a nap moderátora szavazásra bocsájtotta a kérdést: bár a szervezők nem tervezték, érdemes volna-e jövőre is szervezni hasonló konferenciát. A kezek a magasba lendültek, megadva a választ a meglepett szervezők számára.

Most pedig a közönség kérdez: találkozunk jövőre?

(Hírekért, eseményekért kövesd a Főapátság vagy Cirill atya  facebook oldalát.)

Hozzászólások

hozzászólás